Sok éven keresztül a tanulás célja az ismeretek gazdagítása
volt, amit egy egyéni folyamatnak tekintettek, ám ma már olyan tanulási
folyamatok kerültek a figyelem középpontjába, melyek egyrészt szerepet
játszanak a szociális folyamatok megvalósulásában, másrészt a tudást
alkalmazhatóvá és transzferálhatóvá teszik. (James és mtsai, 2007)
Ezáltal a tanulást pedig úgy értelmezhetjük, mint az általunk megvalósított és
irányított szándékos folyamatot, ami aktív és interaktív folyamatokból áll (Shell és mtsai, 2010; Yelland és mtsai, 2008; Watkins és mtsai, 2007),
és amely által hosszantartó, rugalmas, funkcionális, értelemgazdag,
általánosítható és alkalmazható tudásra (Simons
és mtsai, 2000) tehetünk szert.
Ilyen tudás kialakításához pedig elengedhetetlen az önálló, önszabályozott
tanulás képessége és ezáltal a tanulás tanulása.
D. Molnár Éva
tanulmányában (2009) Pintrich az önszabályozott tanulás kutatási eredményeit átláthatóvá téve
nagyobb egymásra épülő részekre osztotta az önszabályozott tanulás folyamatát:
célkitűzés, tervezés, monitorizálás/ nyomon követés, értékelés.
Ezek a lépések az ismeretek elsajátításának és
alkalmazásának folyamatánál, és a célok elérésénél is alkalmazhatóak, ha az
egyén rendelkezik motivációs, metakognitív és stratégiai eszköztárral.
Ahhoz hogy az egyén önállóan tudjon tanulni, fontos hogy
ismerje a tanulási folyamata során alkalmazott hatékony eljárásokat, a
különböző tanulási módokat, stratégiákat, illetve ahhoz, hogy ezeket magabiztosan,
önbizalommal alkalmazza, fontos hogy ismerje önmagát, kognitív folyamatainak
működési sajátosságait, eredményeit, befolyásolási lehetőségeit. Végezetül
fontos, hogy képes legyen önmagát motiválni a folyamat megvalósítására, ugyanis
a motiváció segítségével orientálódhat céljai felé. (Réthy,2003)
Ezeket az eszköztárakat az iskolában viszont csak úgy lehet
kialakítani és fejleszteni a tanulókban, ha a tanulási tevékenységük
formálásában aktívan tevékenykedhetnek.
Az eddigi oktatási
folyamatban leginkább az ismeretek rögzítésére, felidézésére és megértésére
tevődött a hangsúly.
Az önszabályozott
tanulás három szintje közül a diákok az ismeretek elsajátításának szintjén
tevékenykednek, de az önszabályozó tanulás elmélete szerint a tanulók úgy
lesznek képesek alkalmazkodni a jövő változásaihoz, ha olyan oktatási
folyamatban vehetnek részt, ahol az önszabályozott tanulás további szintjein is
tevékenykedhetnek, az elsajátított ismereteket megtanulhatják alkalmazni és
hasznosítani, illetve személyes céljaik felé irányítani.
A továbbiakban olyan
tevékenység-orientált oktatási folyamatra lenne szükség, ahol a tanulók aktívan
tevékenykedhetnek, hasznos, alkalmazható tudásra tehetnek szert, és a tanulási
folyamatuk során olyan szervezési formákkal és tanulási módszerekkel
ismerkedhetnek meg, mely a kompetenciáik fejlesztésében, személyiségük
kibontakoztatásában és tanulási céljaik elérésében motiválják és támogatják
őket.
Ezáltal alakulhat ki bennük az életen át tartó tanulás
igénye, az ismeretszerzés képessége, a tág transzfer lehetősége.
Felhasznált
szakirodalom:
1. D.
Molnár Éva (2014): Az önszabályozott
tanulás pedagógiai jelentősége. In: Buda András és Golnhofer Erzsébet
(szerk.): Tanulmányok a neveléstudomány
köréből. Tanulás és környezete. MTA Pedagógiai Tudományos Bizottság,
Budapest.
2. D.
Molnár Éva (2009): Az önszabályozás értelmezései és elméleti megközelítései. Magyar Pedagógia. 4. 109. sz. 343-361.
3. D.
Molnár Éva (2010): A tanulás értelmezése a 21. században. Iskolakultúra. 20. 11.
sz. 3-16.
4. Kovács
Zsuzsa (2006): Az önszabályozott tanulás fejlesztésének lehetőségei. Pedagógusképzés 33.4. sz. 51-62.
5. Réthy
Endréné (2003): Az oktatási folyamat.
In: Falus Iván (szerk.): Didaktika. Elméleti alapok a tanítás tanításához.
219-241. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Budapest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése