tud.konc.vált.

Lethenyei Fruzsina_XGQJQ3

Tudáskoncepció változása

A mai, változó modern világunkban a tanulás és a tudás fogalmát is érdemes újragondolni. A régi szemlélet szerint a diákoknak az iskolában leadott tananyagot kell elsajátítaniuk, eszerint vannak szorgalmas, buta, okos, vagy éppen lusta gyerekek. Ez a tananyag központú szemlélet. A konstruktivista tanulásszemlélet lényege pedig, hogy a személyiségfejlődés eredményei nem átplántálódnak a tanulóba, nem közvetítésről van szó, hanem személyes, egyedi, belső konstrukciós folyamatról. Tudást, értékeket, attitűdöket, s a személyiséget konstituáló összes „tartalmat” nem átadjuk a tanulónak, és ő nem magába fogadja ezeket, hanem aktív építkező folyamatban a tanuló, nevelődő ember maga hozza létre személyiségjegyeit és azok sajátos rendszerét. Mindez úgy történik, hogy a már meglévő személyiség, a személyiségjegyeknek a fejlődés adott szintjén meglévő struktúrája végzi el ezt a konstrukciós feladatot, e struktúra építi tovább saját magát (Nahalka, 2013). Ezzel a szemléletmóddal már a gyermek maga kerül a tanulás középpontjává, nem pedig a tananyag, emellett ez, a tudásról, tanulásról alkotott kép felhívja a figyelmet arra, hogy minden gyermek különböző. Napjainkban is sok iskola viszont nem tudott alkalmazkodni az új kihívásokhoz, a változó világhoz. A társadalom folyamatosan új igényeket fogalmaz meg az iskolával szemben, új kihívásoknak, funkcióknak kell megfelelni, hiszen az iskolából jön ki mindig az újabb és újabb generáció. A 21. századi Európában a tudás alapvető sikertényezőnek tekinthető, a tudás fogalma viszont kitágult, az ismeretek mellett sokféle kompetenciát is magába foglal (21. század: tudásalapú társadalom). Az egyik ilyen fontos kompetencia a szociális életképesség és az élethosszig tartó tanulás (ez teszi az egyént motiválttá, tevékennyé, segíti őt a sikeres életvezetésbe és hozzájárul a társadalommal való együttműködéshez). A modern iskolának jelentős szerepe van az egyéni és társadalmi fejlesztésben, ezt a szerepet, ezeket a feladatokat a társadalom diktálja, határozza meg, hogy mire van szükség a társadalom gazdasági-, kulturális fejlődéséhez. És az iskolából kikerülő egyének is csak akkor lesznek képesek integrálódni a társadalomba, ha fejlesztésüket, személyiségük formálását az iskola a társadalmi elvárások mentén végzi (Bábosik, 2011). Ahhoz, hogy az egyén boldoguljon az életben, ma már elengedhetetlen az IKT-s kompetencia is. Az információs társadalomban a tudás fogalma átértékelődik, megváltoznak a tudással kapcsolatos nézetek, új tudáskoncepció alakul ki, amely hatással van az iskolai tanításra, oktatásra és természetesen a felnőttképzésre is. A lexikális tudás értéke mellett (helyett?) az alkalmazásképes, érvényes tudás került előtérbe (Weszely, 2012). Viszont ez a fajta kompetencia/tudás szakadékot képezhet a társadalomban, szerintem nem feltétlenül generációkról kell itt beszélni, hanem a felhasználók és azok, közötti szakadékról, akik nem tanultak még bele. Erre sok példát láthatunk az iskolában, ahol sok pedagógus nem tudja az IKT-s eszközöket oktatási célokra felhasználni, és azt látják, hogy diákjaik pedig jobban értenek ehhez. Ez okozhat bizonytalanságot, frusztrációt is, ami által csak még jobban eltávolodnak az új eszközöktől. Az utóbbi évtizedekben beállt változás a tudásról a felmérésekben is éreztette a hatását, megváltozott a mérések tematikája is. Az újabbak már nem a diszciplínákhoz közel álló tudáskoncepciót képviselik, hanem azt vizsgálják, hogyan tudják a diákok az iskolában elsajátított tudást új helyzetekben alkalmazni. A PISA-felmérések során még tovább léptek a szakértői csoportok. A korábbi, inkább tantárgyakhoz kötődő ismeretek mérését átvette a tantárgyakat átfogó, hagyományos tantervi keretek közé nem sorolható kompetenciák mérése. Nem a tantervekből, az iskolai tananyagok elemzéséből indultak ki, hanem az új műveltségkoncepció keretében azt vizsgálták, milyen tudás várható el a modern társadalmak 15 éves polgáraitól, rendelkeznek-e a diákok azzal az elvárható tudással, azokkal a kompetenciákkal, amelyek ahhoz szükségesek, hogy eligazodjanak a mindennapokban. A vizsgálatok azt figyelték, mennyire tudják használni – és nem reprodukálni – a tanulók ismereteiket, valamint a kötelező iskoláztatás végén fel vannak-e készülve a tudás társadalmának kihívásaira. A PISA-mérések sorozatában az első ilyen vizsgált kompetencia a komplex problémamegoldás, amelynek keretében a látszólag tantárgyakhoz kötődő területek tesztjei is életszerűbbé váltak (Molnár, 2006). Az iskola elé állított új kihívásokat és a tanulásról, tudásról való új koncepciókat az Európai Unió is alátámasztja. Mivel Magyarország is az Unió tagja, így ránk is vonatkoznak az elvárások, amik a modern szemléletet képviselik. EU-s emberkép alapvető elvárásai: szociális jártasság (például: konfliktusmegoldás), együttműködési képesség, nyelvismeret, modern számítógépes, kommunikációs eszközök ismerete, új dolgok iránti nyitottság, kezdeményezés, LLL, kreativitás. EU-s emberkép társadalmi elvárásai: altruisztikus, munkára orientált, kooperatív, toleráns személyiség, önfejlesztés és önérvényesítés terén motivált, változó körülményekhez alkalmazkodni képes, gyakorlatias egyén (Bábosik, Torgyik, 2007).

Felhasznált irodalom:

Bábosik István, Borosán Lívia, Hunyady Györgyné, M. Nádasi Mária, Schaffhauser Franz: Pedagógia az iskolában. A szociális életképesség megalapozása (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2011.)

Bábosik István, Torgyik Judit (szerk.): Pedagógusmesterség az Európai Unióban (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2007.)

Molnár Gyöngyvér : A tudáskoncepció változása és annak megjelenése a PISA 2003 vizsgálat komplex problémamegoldás-moduljában (Új pedagógiai szemle 56. évf. 1. sz. 2006. január)

Nahalka István: Konstruktivizmus és nevelés (ELTE PPK  Neveléstudományi Intézet, 2013.)

Weszely Orsolya: Tudáskoncepció és tanulásértelmezések a 21. Században (2012.)